Hírek

Lisztharmat elleni védekezés szőlőben

A korán beköszöntött tavasz miatt az országban már szinte mindenhol végeztek a szőlők metszésével, így itt az idő a növényvédelmi tervezést is áttekinteni. A kórokozók közül a szőlő két leggyakoribb gombabetegsége a lisztharmat és a peronoszpóra.

A lisztharmatról elmondható, hogy minden gazda a saját lisztharmatát „nevelgeti”, hiszen a spórák nem képesek nagy távolságokban fertőzni. Ezért kiemelkedő fontosságú, hogy ha előző évben súlyos fertőzésünk volt és ősszel már nem végeztünk lemosó permetezést, akkor ne hagyjuk ki a tavaszi kezelést. Az Agrokén önmagában is megfelelő választás, de Dripp Extra készítménnyel kombinálva a Microkén is bevethető. A kora tavaszi primer fertőzés a rügyben áttelelő gombafonalakból indul, így az egészen fiatal hajtásokon, leveleken jelentkezik. Ezért a védekezést a százforintos nagyságú levelek megjelenésekor mindenképpen el kell kezdeni. A megelőzésnél nem maradhat ki a kén (Microcén, Sulphuris), mint kontakt és megelőző hatóanyag. Előnye, hogy a sejtlégzést gátolja, a gombák testében az elemi kén hatóanyag oxidálódik és a keletkező kén-dioxid, kén-trioxid fejti ki a hatást. Ezért nincs rezisztencia veszély, viszont magas hőmérséklet esetén perzselést okozhat. Ez utóbbi megakadályozására ajánlható a biogazdálkodásban engedélyezett Eco-Film használata, a benne lévő természetes viaszszármazék által kialakított filmréteg a növényt megvédi a perzseléstől.

Lisztharmat szőlő levélen

Lisztharmat szőlőfürtön

Amennyiben az időjárás kedvező, a leveleken hintőporszerű fehér foltok jelennek meg. A fertőzés fellángolásához magas páratartalom és 15-27 °C szükséges a túl sűrű lombozat elősegíti e kedvező viszonyok kialakulását. A fertőzés a bogyókra is átterjedhet, a kritikus időszak a virágzástól a zsendülésig tart. Súlyos esetben ezek a fertőzött bogyók később felrepednek, ebben az állapotukban minden védekezés hiábavaló, ez az állapot már visszafordíthatatlan. Ezért a különösen veszélyeztetett időszakban a Tebucon-F készítmény használata javasolt a virágzástól kezdődően. Felszívódó hatóanyaga a gombák sejtmembránjának ergoszterol összetevőjének szintézisét gátolja, ezen alkotó nélkül a membrán nem működőképes, így a gomba elpusztul.

A lisztharmat elleni védekezés elsődleges célja a primer fertőzés megakadályozása, ezért kiemelkedő fontosságú minden növényvédelmi kezelés megfelelő időzítése. A megelőzés mindig hatékonyabb és olcsóbb, mint a „tűzoltás”, ezért ne halasszuk a védekezést az utolsó pillanatra, gondoskodjunk időben és szakszerűen szőlőnk védelméről, meghálálja!

Lukácsi Vera, növényorvos, Farmmix Kft. területi képviselő Borsod-Abaúj-Zemplén megye

AIzaSyBbgWGPJ8bnqmbMnJ8-JrjLlcwrnhbbAu0

Megújult webshopunk!

Vásároljon meg mindent egy helyen, ami a kertészkedéshez kell!

További részletek